baleset…

 Ki gondolta volna, hogy minket is elér. A férjem üzemi balesetet szenvedett. Ennek már 6 napja. Nem az ő hibája volt, a gép nem működött rendesen. Egyszerűen arcon csapta a gép egy lemezzel. Pontosan nem értem a történteket, mert a gépekhez nem nagyon értek, csak a végeredményt látom. Szegényt a mentő vitte el a munkahelyéről. Engem meg fel sem mert hívni, hogy ne idegeskedjek. Persze tök ideges vagyok, amiért nem szólt, úgy gondolom, mellette lett volna  a helyem. Nagy szerencséje volt, mert nem vesztette el a látását, de ez csak millimétereken múlott. Összeszabdalta a lemez a szeme környékét. 2 órán keresztül varrták a kórházban. Van egy nagy seb a homlokán T alakban, egy a jobb szemöldökén, a bal szemén leszakadt a felső szemhéja, és alul is elvágta egészen a külső szemzugig. 42 öltés, 160 cm cérna. Ezen kívül mindkét szeme alatt feldagadt, ezek lila-piros-sárga színben pompáznak. Most már jobban van, viszketnek a sebek, csütörtökön megyünk varratszedésre. Viszont lelkileg nem stabil, most jön ki rajta, hogy mi is történt, de tudom, hogy nagyon erős, hamar túl lesz rajta. Megteszem, amit tudok, napokon keresztül szinte csak aludt, nem is engedtem, hogy mást csináljon. Ilyenkor gondol bele az ember, hogy csak pillanaton múlik, és megvan a baj. És hogy sokkal-sokkal nagyon baja is lehetett volna. Most már könnyebb nekem is beszélni róla, eleinte csak sírtam, főleg, amikor este hazajött, a szeme, feje bekötözve, én meg mit sem tudtam az egészről. Nagyon megijedtem…