csibe élete

A kisebbik fiam megtalálta ezt a már halottnak hitt blogomat😁

Régen jártam erre. Nem nagyon van időm, új blogot kezdtem írni. Az egy kicsit másról szól, mint ez. A lényeg: -25 kiló 🙂

https://csibefutam.cafeblog.hu/

82,5 kg! Juppi!

Nagyon régen írtam, karácsony tájékán utoljára. (kóros időhiányban szenvedek)

Azért történt sok minden itthon. A férjem továbbra is Csehországban, bár most 4 hetet itthon volt, végre, de hamar elrepült ez a 4 hét 🙁

A gyerekekkel minden rendben, nagy fiamnak sikerült a felvételi a középsuliba, gyakorlatilag az összes helyre felvették, amit bejelöltünk. A kicsi ősszel az általánost kezdi, kislányom meg továbbra is az óvoda szőnyegét koptatja.

A legfontosabb, és egyben legnagyobb változás engem érint. Január végén kezdődött. Többször is előfordult, hogy rosszul lettem, nehezemre esett a munka, nem tudtam a lépcsőn felmenni. Ráálltam a mérlegre, és azt hittem el is visz egy gutaütés. 105 kg-t mutatott. Ez siralmas, ennyi sosem voltam. Elhatároztam magam, ezúttal úgy döntöttem, nem csinálok semmilyen fogyókúrát, nem szenvedek, nem kínzom magam. Ráálltam arra a bizonyos életmódváltásra. Először is lecseréltem a kenyeret, majd a főtt ételeket. Mivel hétköznap egyedül vagyok itthon, csak magamra nem akartam főzőcskézni, jobbnak láttam ha rendelem az ebédet. Nagyon bejött ez a fajta étkezés. Szépen elkezdtek lecsúszni rólam a kilók. heti1-1,5, volt, hogy 2 is. Eljött az idő, úgy február végén, amikor már elkezdtem tornázni is. Ez még többet nyomott a latba, és adott egy jó nagy lendületet. Először csak itthon tornáztam(bénáztam-fókáztam). Képes voltam reggel 6-kor kelni, és amíg a többiek aludtak, szinte hang nélkül DVD-kre tornáztam. Aztán jött a barátnőm, és felvetette, hogy mi lenne, ha elkezdenénk futni… Nem kellett kétszer mondani, amit tudtam, vettem egy jó futócipőt, és irány a salakos sportpálya. Akkor jött az első döbbenet. Az első alkalommal mindössze 200 métert tudtam lefutni egy szuszra. Persze nem adtam fel, kis séta és folytattam tovább. Nagyon megterhelő volt főleg a lábaim fájtak utána. Először hetente 2x, majd 3x jártunk, legutóbb már 4x voltunk. Ma elhatároztam, hogy minden nap megyek, szükségem van rá, és most már 3 km-nél tartok. Azt hiszem, ez nagyon eredmény. Heti egy pihenőnap elég, úgy gondolom. Mindig reggel indulok, 6-kor nyit a pálya, és én ott vagyok. Amíg a gyerekeke itthon még alszanak, én már futom a köröket. Tudom, hogy 3 km még nem  világ, de így is büszke vagyok magamra, és a párom is büszke rám, mert sosem voltam ilyen kitartó, pedig többször is nekifutottam már a fogyásnak. És a mi a lényeg: jelenleg 86,5 kiló vagyok, ami azt jelenti, hogy az elmúlt pontosan 13 hét alatt 18,5 kilótól szabadultam meg. Jól érzem magam, nem vagyok fáradt, sőt több energiám van, mint régebben, nem fáj a derekam, pedig van némi gerincproblémám.  Szívesen megyek futni, nem érzem kényszernek, nem szenvedek. A kajámmal pedig tökéletesen elégedett vagyok. A cél összesen 40 kiló mínusz, és bár úgy terveztem, hogy az idei év végére szeretném ezt elérni, már most majdnem a fele megvan.

Nem szeretnék senkinek sem reklámot csinálni, de köszönettel tartozom, (még ha nem is olvassák), Rékának és Norbinak. Norbinak a finom ételekért, Rékának pedig a lendületért, amit tőle kapok, még ha nem is közvetlenül, és ha ő nem is tud róla…

 Lassan telnek a napok apa nélkül, de azért nem unatkozunk. Tegnap ovis karácsonyon voltunk, ahol kicsinyeim szépeket alkottak a kézműves játszóházban. Már alig várják, hogy megmutassák apának. Aki elvileg csak jövő pénteken jönne haza, de a gyerekek még nem tudják, hogy már ma délután jön. Nem árultam el nekik, had legyen nagy  meglepetés!!!!!

képek az alkotásokról:

 Még mindig külföld. A változás kedvéért, most nem Csehország, hanem Hollandia. Ez sokkal rosszabb, kevesebb időt tölt itthon, ráadásul teljesen új környezet, új szállás, szegény nem könnyű neki sem, és akkor még a 16 órás autóutat nem is említettem. Remélem a következő állomás ismét Cseh lesz. Ha arra gondolok, , hogy ez még egy évig így megy, hát nem vagyok éppen boldog. Bár a pénz jól jön természetesen, de nekem nem ez számít. Sokáig leszek még egyedülálló anyuka, és egyre nehezebb. Azt hittem majd időről időre könnyebb lesz, jobban megy az elválás, és a hiányát is jobban tudom kezelni, de az igazat megvallva, inkább nehezebb, egyre nehezebb…

 Nem szoktam imádkozni, nem is tudok, nem vagyok vallásos, de most édes jó istenem, vagy akárki, aki odafenn vagy, add, hogy a miénk legyen a főnyeremény a lottón, add, hogy soha többé ne kényszerítsen a pénz ilyen messzire minket egymástól.

az összeomlás szélén állok, nem bírom elviselni, hogy nem lehet itt…

 Ahhoz képest, hogy ritkán írok, megdöbbentően jó a nézettségem. Pedig csak néhány ismerősöm tud a blogról!

 Szerelmem holnap ismét hazajön. Megint csak egy hétvégére, de én már ezt is nagyon várom. Két hét túl hosszú idő nekem. Egyet még könnyedén vennék, de kettő sok. Az első héten péntekig minden rendben van. De hétvégére általában eltörik a mécses. Ez ki is tart egészen keddig, utána már ragyog nekem a nap, visszaszámolom a napokat, és ez ad erőt péntekig. Valahogy úgy érzem magam, mint kamasz lány koromban, mikor a hétvégi randit vártam. És pontosan úgy is készülődök rá. Régen foglalkoztam ennyit magammal, mint mostanában…Még a fogyókúrába is belelendültem, pedig az nálam igencsak nyögve nyelős.

Jó, hogy van internet náluk is, bár kissé akadozik, de azért tudunk minden nap csetelni, van, hogy kétszer is. Ezek a beszélgetések teljesen mások, mint amit itthon szoktunk. El sem hiszem, de flörtölni szoktunk egymással. Pedig a páromra nem jellemző az ilyesmi, most egy egészen új oldalát látom.

Van egy mondás, mi szerint a távolság az erős kapcsolatot még erősebbé, a gyengét még gyengébbé teszi. Eddig is hittem ebben, nem kérdés, de most a saját bőrömön tapasztalom meg, mennyire igaz. Rég voltam már ennyire szerelmes belé. A magam nevében nyilatkozom csak bár ő is így érez remélem, de Ő nehezen tudja ezt kimutatni. Ám lényegesen könnyebben, mint néhány évvel ezelőtt…

 Azt hiszem, látszik a blogon, hogy nem unatkoztam a nyári szünetben. Nem vagyunk éppen most sem a legjobb formában. Hogy mit is mondjak: egyedülálló anya lettem. Szerencsére nem örökre, csak átmenetileg. Gyermekeim apja külföldre kényszerült dolgozni, mivel a cég itthoni üzeme sajnálatos módon leégett… Nem egy leányálom ez így, csak kéthetente tud hazajönni, hét végére. Az első két hét maga volt a pokol, rengeteget sírtam, nem volt könnyű. Szofit egyedül kísértem az első napján oviba. Nem mintha nagyon megrázta volna  a dolog, de azért jobb lett volna, ha apa is velünk van… Azt sajnos nem tudjuk, meddig tart majd ez az állapot, de legalább most már nem sírtam, amikor visszament…